2016. május 27., péntek

Extra különkiadás - Gotta Be You

Sziasztok, drágaságok! :)
Elérkezett a várva várt pillanat - mivel nemrégiben összegyűlt 100 feliratkozó az oldalunkon, gondoltuk, kedveskedünk nektek egy kis különkiadással, amiért ti vagytok a legjobb olvasótábor a világon. A több mint 4000 szavas, mind a négy fiú szemszögéből íródó extra fejezet reméljük, hogy el fogja nyerni a tetszéseteket.
A véleményetekre nagyon kíváncsiak vagyunk. Mit gondoltok a fiúk jelenlegi helyzetéről? A sok konfliktusról, a lányokról, az egyéb felbukkanó szereplőkről? Nagyon hálásak lennénk, ha megírnátok nekünk kommentben, hiszen jól esik a visszajelzés.
Még egyszer köszönjük nektek, hogy immár ennyi olvasóval büszkélkedhetünk! 
Csók nektek: Lyanna és Gin

*


/Harry/
Tudtam, hogy mostanában van karácsony, de őszintén mondom, totálisan nem érdekelt. Ilyen se volt még, a világom kifordult a sarkaiból. De még egy nő sem tett tönkre ennyire, mint Keira. Közben valahol tudtam, hogy én vagyok a kapitális barom, de nem tehettem róla, rohadtul gyötrődtem, és rohadtul nem voltam hajlandó magamba szállni és bocsánatot kérni tőle. Holott semmi másra nem vágytam jobban, csak az ölelésére, a szerelmére, az illatára. Pokolian hiányzott. De mindent megtettem azért, hogy ezt elfelejtsem. Rengeteg piát kellett ehhez meginnom. Néha sikerült is elfelejtenem őt pár percre.
A családom szerencsére nem sértődött meg, amiért nem jelentem meg a közös banzájon az ünnep alkalmából, pedig nem is tudták, mi bajom, mégis megértők voltak. A barátaim már annál inkább felszívták magukat. Erre következtettem legalábbis az smseikből és a hívásaikból. De akkor sem válaszoltam senkinek. Hiába hiányoztak. Hiába lett volna jó kibeszélni magam. Egyedül kellett lennem. Vagyis inkább a megszokott társaságom nélkül. Kendall Jennerrel, aki a pia mellett gyógyírként szolgált.
Volt bennem nem kevés féltékenység is: nem akartam látni, hogy Niall és Nadine egymást falják, nem akartam tudni arról, hogy Walsy és Louis minden nehézségüket legyőzték, és szeretik egymást minden ellenére. Meg tudták oldani a problémáikat, ezért pedig nagyon irigy voltam rájuk. Azt is sejtettem, hogy Liam sem viseli olyan aljas módon a szakítását, mint én. Ő biztos nem itta le magát és nem hetyegett különféle celeb nőkkel búfelejtés gyanánt.
Nem bírtam volna látni a boldogságukat és az erejüket, ami nekem nem volt. Én lettem a gyenge láncszem a csapatban. Nem tudtam és nem akartam tenni ellene semmit. Mégis szenvedtem tőle.
Éreztem, hogy kifordultam magamból, de valahogy jó volt tombolni következmények nélkül. Még az sem érdekelt, hogy a paparazzik folyton körülöttem keringtek, mint a dögkeselyűk. Még játszottam is az agyam nekik, hadd örüljenek, hadd legyen meg a következő címlapsztori.
Kendallal jól alakultak a dolgok. Már ha a részeg orgia jónak mondható. Kibéreltünk egy yachtot vele és pár haverjával, ott döglődtünk egész nap a hajó orrában, elvakított a napfény, és egy dögös csaj vonaglott nonstop az ölemben. A világ királyának kellett volna éreznem magam, de nem így volt. Folyton Keirára gondoltam volna, ha nem iszom annyit, hogy öntudatlanul fetrengjek egész nap.
Kendall elkényeztetett, bár semmit sem meséltem Keiráról és a szívfájdalmamról, mégis önkéntelenül tudta, hogyan törölje az agyamból a gondolatokat. Gátlástalan volt, ami jólesett akkor a lelkem megmaradt részének. Tetszett, ahogy hozzám dörgölőzött gazellaszerű, ruganyos testével. Jól állt a kezem szép, sima bőrén. És tetszett, hogy le se akar szállni rólam, ki se akar bújni a számból és az ágyból. Nem tudtam, hogy a karrierje továbbépítésén dolgozik-e, vagy azért van velem, mert kedvel és tetszem neki, de nem is nagyon érdekelt. Elvégre én is csak búfelejtőnek használtam őt. Az sem érdekelt, hogy milyen fényt vet rám és a karrieremre, hogy éppen vele lógok. Tudtam azt is, hogy a rólunk készült képek bejárják a világot, és nem kerülnek majd el senkit – főleg nem azt a nőt, akit valójában szerettem. De még akartam is, hogy meglássa a képeket, akartam, hogy úgy szenvedjen, mint én.

Alig aludtam, és ez csak részben volt a rajtam lovagoló Kendall miatt. Ha ő karcsún elnyúlt mellettem az ágyon, és gondtalan álomba merült, én akkor is ébren hánykolódtam. Gyáva voltam és undorító. Dagonyáztam a saját mocskomban. De túl gyerekes voltam ahhoz, hogy kimásszak belőle.
Több egybefolyó nap telt el így. Patakokban folyt a pia, megszámlálhatatlanul sokszor tettem magamévá örömtelenül Kendallt, és úgy tettem, mintha minden a legnagyobb királyság lenne. Szerintem profin színészkedtem.
Több nap után végre bekapcsoltam a telefonomat. Ki akartam zárni a barátaimat, úgyhogy egyszerűen kikapcsoltam. Elárasztottak az üzenetek, csak úgy találomra olvastam bele némelyikbe, volt, amelyik aggódott értem, volt, amelyik elhordott minden szemétnek. Végigpörgettem futólag az smsek hordáját. Már éppen azon voltam, hogy kitörlöm mindent olvasatlanul, amikor megakadt a szeme egy néven. Keira...
Megszédültem, és nem a rengeteg piától és az alváshiánytól. Már a neve is olyan szívdobogást okozott, hogy majdnem belehaltam. Olyan erősen haraptam a számba, hogy éreztem a vérem ízét. Nem beszéltünk azóta, hogy elhordtam mindennek... Azt hittem, hogy soha többé nem hallok róla.
Remegett a kezem, ahogy megérintettem a nevét a kijelzőn, így rögtön elém tárult az üzenete. Nem állt benne más, csak egyetlen szó: hiányzol. Elhomályosult előttem a világ, és rájöttem, hogy bőgök, mint egy hülye gyerek.
Egyetlen szava ráébresztett mindenre, amit már tudtam, de gondosan titkoltam magam előtt. Arra, hogy ő is hiányzik, hogy nem kell nekem a buli, meg Kendall, csakis ő. Nem akartam mást, csak azonnal otthagyni a partitársaságot, repülőre ülni, és hazamenni hozzá, majd a küszöbét rágva zokogni, hogy fogadjon vissza.
Lassan, a könnyeimet az öklömmel törölve ültem le. Nagyot nyeltem, hogy megnyugodjak, és egy kicsit sikerült is. Tudtam, hogy mit akarok, bár azt is, hogy nehéz lesz visszacsinálni mindent. De készen álltam rá, hogy ennyi dagonya után ismét férfi legyek, és visszaszerezzem a nőt, akit szeretek.
Így hát remegő kézzel pötyögtem be a választ, amiben viszont ott volt valamennyi érzelmem és szenvedésem: te is hiányzol.


/Liam/
Amióta szünetre mentünk, állítom, a média még többet foglalkozik velünk, mint előtte. A net, az újságok nagy része tele volt olyan szalagcímekkel, amelyek magába foglalták Briana terhességét, a Harry és Kendall Jenner körül kialakuló pletykákat – amelyeket én magam sem tudtam volna megerősíteni, mert Harry egy ideje nem válaszol a hívásainkra -, illetve a Sophiával való szakításomat, aminek pedig már egy kissé idejétmúlt. Azóta már sok minden történt, például randizni kezdtem valaki mással.
Sokáig voltam teljesen magányos Sophia nélkül. Totál padlóra zuhantam, miután szakított velem, éppen csak Louis szintjére nem süllyedtem le. Vicces is lett volna; korábban én okítottam ki őt arról, hogy az ivás, a fű és az alkalmi kapcsolatok sokasága nem fogja együtt sem pótolni azt az űrt, amit egy ex-barátnő hagy maga után. Sok tépelődés árán, de kitartottam, sikerült erősnek maradnom, s ez többek között a barátaimnak volt köszönhető. Végig ott álltak mellettem, támogattak, mert tudták, milyen nehéz időszakon megyek keresztül – Walsy és Nadine is, akik pedig csak nemrég léptek be az életünkbe, de annál hamarabb a szívünkbe tudtuk zárni őket.
No meg persze ott volt Cheryl. Már korábban is tartottuk a kapcsolatot, de a szakításom után egyre többet beszéltünk és találkoztunk, aminek láthatóan meglett az eredménye. Jól éreztük magunkat együtt, ezért úgy gondoltuk, adunk egy esélyt a dolognak. Napról napra jobban kedveltem őt, s azt hiszem, amit mára érzek, az igazán szerelem lehet – pedig azt hittem, Sophia után egy nagyon hosszú ideig nem leszek képes így szeretni senkit sem. De Cheryl érett, komoly és határozott nő, pontosan olyan, akire szükségem van.
Hamar össze is költöztünk, igaz, nem jártunk olyan régóta. Vettünk egy közös házat, éppen csak egy kisebbet, ahol ketten kényelmesen elférünk, s ha időnk úgy engedi, akkor eltölthetjük minden szabad percünket.
- Megnéznéd, hogy melyik dobozba raktuk a csúcsdíszt? – Cheryl bukkant fel a nappali ajtajában. Már ünnepi ruha volt rajta, mely kiemelte karcsú, szemrevaló alakját. Barna haja lágy hullámokban omlott a vállára, szeme szinte valósággal mosolygott, miközben rám nézett. Őszintén tetszett, amit láttam.
- Persze, rögtön! – válaszoltam neki, a következő pillanatban pedig már az előszobában felhalmozott, félig kipakolt dobozok alját kutattam.
A költözés hosszú folyamat, és mivel csak két napja jutottunk el eddig a pontig a kapcsolatunkban, még nem volt időnk minden holminkat elhelyezni a lakás különböző szegleteiben. A bútorok már természetesen a helyükön voltak, de rengeteg munkánk volt még hátra, hogy végleg befejezzük ezt az egész folyamatot.

- Megvan? – Cheryl hangja hallatszott a konyhából.
- Igen! – kiáltottam vissza neki, miközben a kezembe vettem a ragyogó kék színben pompázó nyolcágú csillagot. A nappaliban álló kis üvegasztalra tettem, hogy este majd együtt tegyük fel a fa tetejére.
- Segítsek valamit? – Besétáltam a konyhába és szorosan a pultnál tevékenykedő Cheryl mögé álltam. Karjaimmal hátulról körülöleltem a derekát, mire halkan felnevetett.
- A főzésben? Nem hiszem – hangzott a felelet, miközben én arcomat a nyakába fúrtam, hogy lágy csókokkal halmozhassam el illatos bőrét.
- Pedig isteni omlettet tudok készíteni – súgtam a fülébe. Megjegyzésem még jobb kedvre derítette.
- Nem hiszem, hogy az omlett megfelelő étel egy karácsonyi menü esetében – ellenkezett, utána lerakta a kanalat, amit a kezében tartott, hogy szembefordulhasson velem. – De mondjuk, holnap reggel élnék ezzel a lehetőséggel – tette hozzá, miközben formás ajkai mosolyra görbültek.
- Hihetetlenül szép vagy! – Mélyen a szemébe néztem, s kimondtam azt, ami először az eszembe jutott jelen pillanatban.
Cheryl arcán halvány pír jelent meg. Két kezét, melyet eddig a pulton pihentetett, most mellkasomra irányította. Hosszú ujjaival lassan cirógatni kezdett, mire én egyre közelebb és közelebb húztam magamhoz. Amikor a szánk már csupán egy leheletnyire volt egymástól, enyémet vadul az övére tapasztottam.
Abban a csókban minden benne volt – az öröm, amelyet az ő léte jelentett számomra, a remény, hogy talán ez még sokáig így is marad és a szerelem, melyet egyik pillanatról a másikra kezdtem érezni iránta. Mindez pedig viszonzásra lelt abban, ahogyan ő reagált rá; ajkai úgy illettek az enyémhez, mintha csak egymásnak teremtették volna őket. Annyira más volt, mint Sophiával! A megszokás nagy úr, ezért is érezhettem így… de az igazság az, hogy bármennyire is új és szokatlan ez az egész, meg kell mondanom, hogy piszkosul tetszik.
- Liam… - Amint ajkain elváltak egymástól, Cheryl levegőért kapkodva sóhajtotta a nevemet, ami még inkább arra buzdított, hogy ne álljak meg most egy csóknál.
- Gyere! – Eltávolodtam tőle, de egyik kezét megfogtam, hogy magammal húzhassam a nappaliba. Amint beértünk, óvatosan leültettem őt a szőnyegre.
- Liam, mit csinálsz? – nevetett fel az abszurd helyzeten, ám én már indultam is a kandalló felé, hogy meggyújtsam a tüzet. Két perces procedúra volt, de akkora már lobogtak a vörös lángok, melegségük pedig lassan elárasztotta a kis szobácskát.
Visszatettem a piszkavasat az állványra, majd megfordultam. Cheryl a földön hasalva figyelte minden mozdulatomat. Szemében izgatott kíváncsiság csillogott, s amint lefeküdtem mellé a puha szőnyege, ajkába harapva elmosolyodott – engem pedig szinte megőrjített a látványa.
Nem is tudtam sokat türtőztetni magamat. Fölé hajoltam, s míg kezemmel támasztottam magamat a feje mellett, újból lecsaptam ajkaira. Ő kezeivel átölelt, a hátamat kezdte simogatni, majd lassan haladt egyre lefelé. Ujjai végül a csupasz derekamon állapodtak meg, miután feltűrte a pólóm alját, hogy hozzá tudjon férni. Lassan, szinte ingerlően lassan eltávolodtam tőle, csupán annyira, hogy levehessem magamról a felsőmet. Cheryl közben ruhája pántját csúsztatta le csupasz vállán, de boldogságtól sugárzó tekintetével közben továbbra is engem figyelt.
Amint kezeivel is kibújt belőle, átvettem az irányítást felette, s ügyelve arra, hogy ne szakadjon el, lerántottam róla a ruhát, melyet aztán a mögöttünk álló kanapéra dobtam. Már csupán a farmerom és az ő falatnyi csipkés bugyija választott el bennünket egymástól, ám heves csókcsatáink közben ezek is lekerültek rólunk.
Míg lágyan végigsimítottam Cheryl minden porcikáját, ő sóhajtozva, engedelmesen feküdt alattam, közben végig a hátamat és a nyakamat simogatta. Abban a pillanatban, ahogy beléhatoltam, ezek a simogatások lassan karmolászásokba mentek át. Combjait a derekam köré tekerte, hogy még közelebb érezhessen magához, én pedig hol gyorsítottam, hol pedig lassítottam lökéseim tempóján. Cheryl nyögdécselve pillantott fel rám, olykor felemelte kicsit a fejét, hogy csókot hinthessek forró ajkára.
A kandallóban hangosan ropogott a tűz, kis idő elteltével egyre melegebb lett a helyiségben. Az egyébként sötét szobát csak a pattogó lángok vöröslő fénye világította meg, mely megadta a hangulatot az első közös karácsony esténkhez.
- Liam! – Cheryl hangosan felnyögött alattam, s nekem sem kellett sok ahhoz, hogy vele együtt a boldogság kiteljesedő birodalmában találjam magamat.
Zihálva, verejtékező testtel gördültem le mellé a szőnyege, kezemmel rögtön az övé után nyúltam.
- Boldog karácsonyt! – suttogtam neki, mire halk sóhajtások közepette elmosolyodott.
- Boldog karácsonyt, Liam!

*

/Louis/
Mielőtt visszautaztunk volna Los Angelesbe, tettünk egy kis kitérőt Doncasterbe, ugyanis ragaszkodtam hozzá, hogy Walsy megismerje a családomat. Úgy gondoltam, együtt tölthetnénk nálunk az ünnepeket. Láttam rajta, hogy kicsit tart a dologtól, de ezt a világért sem vallotta volna be.
Egész odafelé úton csöndesebb volt a szokottnál. Persze, amúgy sem egy nagy dumás, mint én, akinek ha kell, be nem áll a szája, de most még visszahúzódóbbá vált. Amikor pedig a sofőr közölte, hogy már Doncaster határánál vagyunk, láthatóan összerezzent mellettem az ülésen.
- Bébi, nyugodj meg! Mindenki imádni fog, annyira szerethető vagy – suttogtam a fülébe, miközben közelebb húztam magamhoz, hogy át tudjam karolni a vállát. Erre elmosolyodott és adott egy gyors csókot reagálásképpen, de továbbra sem szólalt meg. Legközelebb csak akkor, amikor megérkeztünk a házhoz, s kiszálltunk a kocsiból.
- Azt a leborult! – Walsy meglepetésében eltátotta a száját is. Hihetetlen édes volt, ahogy tekintetével végigpásztázta a hatalmas, fehér házat, ami anyámék otthonául szolgált.
A kovácsoltvas kapu és a magas kerítés óvta őket a média kíváncsi szeme elől. A kocsifelhajtó vörös márványkőből volt kirakva - bár a vékony, fehér hóréteg miatt nemigen látszódott -, amely színben tökéletesen passzolt a hatalmas ablakok keretéhez és a cserepek árnyalatához. A teraszt szintén a fehér-vörös kombináció uralta – nem hiába, anyám mindig odafigyelt az apró részletekre.
- Kisebbségi komplexusom lesz melletted – tette még hozzá, miközben nevetve magamhoz öleltem és elindultunk a bejárati ajtó felé. Az ünnepi koszorú már az ajtón lógott, a veranda égőkkel volt feldíszítve és lelki szemeim előtt pár pillanat alatt végigpergett a gyermekkorom valamennyi karácsonya: a sok, finom fogás, az együtt feldíszített ház, a kandallóban lobogó tűz, az ajándékokért való viaskodás a testvéreimmel.
- Üdv nálunk! – mosolyogtam bátorítóan Walsyra, majd adtam egy csókot a homlokára, s mikor aprót biccentett, jelezve ezzel, hogy felkészült a családdal való találkozásra, kézen fogva léptük át a ház küszöbét.
Az ismerős illatok azonnal megrohamozták az orromat, fahéj, sült krumpli és pulyka elegye keveredett a levegőben. A konyhából ezzel együtt csörömpölő hangok szűrődtek ki, ám a bejárati ajtó csapódásával hirtelen abbamaradtak, s rá pár másodpercre anyám tűnt fel előttünk, szokásához híven, igen csinosan felöltözve.
- Louis! – Amint meglátott, azonnal a karjai közé zárt, hogy hosszan megöleljen.
- Anya… anya! – szóltam rá egy idő után kicsit erélyesen, mire szabadkozva, de lelkes mosollyal az arcán eltolt magától, s érdeklődő tekintetét a zavartól pirosló arcú Walsyra emelte. – Szeretném bemutatni neked a barátnőmet! – Büszkén kihúztam magamat. Számtalanszor hagyta már el a számat a „barátnőm” szó, most mégis másnak éreztem csengését. Különlegesebbnek. Talán mert tudtam, hogy ezúttal tényleg komolyan is gondolom ezt a kapcsolatot.
- Nagyon örülök a találkozásnak, Walsy Currington vagyok! – nyújtotta oda anyámnak a kezét, de ő nem fogadta el. Helyette ugyanúgy megölelte Walsyt is, ahogyan engem. Közben figyeltem a barátnőm pillantását, mely meghatottságtól és boldogságtól csillogott. Bizonyára jól esett neki ez a közvetlen gesztus, s őszintén, én is örültem annak, hogy anyám máris ennyire megkedvelte.
- Szia, aranyom! Johannah Deakin, de szólíts csak Jay-nek! – mutatkozott be neki, amit Walsy ezer wattos mosollyal fogadott. – Éppen nagy sütés-főzésben vagyok, úgyhogy elnézést, ha nem nagyon lesz időm kijönni a konyhából – szabadkozott, mire nekem is muszáj volt elmosolyodnom.
- Esetleg segíthetek valamit? – Walsy rögtön bekapcsolódott a témába, én pedig boldogan figyeltem, hogyan találja meg a két, számomra legfontosabb nő az életemben, a közös hangot.
- Édes vagy, köszönöm, de nem szükséges. Inkább pihenjetek! Biztos hosszú volt az út, ilyenkor mindenhol dugó van az ünnepek miatt – ajánlotta, majd vissza is sietett a konyhába.
Beljebb kísértem Walsyt, hogy megmutassam neki az ebédlőt és a nappalit. Ezután a földszinti fürdő és hálószoba következett, amelyben anyám és Dan aludtak, majd felvezettem az emeletre, hogy bemutassam őt a többieknek is.
Először Fizzy ajtaján kopogtunk, s egy hangos „Szabad!” kiáltás után beléptünk a szobába. A húgom az ágyán hasalt és a laptopját nyomogatta. Amint meglátta, hogy kik a hívatlan látogatói, arca felderült, szája pedig széles mosolyra húzódott. Azonnal felpattant, hogy elénk siessen. Magam elé toltam Walsyt, hogy ismerkedjen meg vele.
- Szia! Felicite vagyok, de a Fizzyt jobban szeretem – mondta neki a testvérem, utána úgy ölelte meg Walsyt, mintha legalább ezer éve barátnők lennének.
- Nagyon örülök, hogy látlak, Fizzy. Én Walsy vagyok – mosolygott rá vissza, s éreztem, hogy a kezdeti feszültség, mely nemrég még eluralkodott rajta, szinte teljesen megszűnt.
- Walsy? Különleges név. Hogy becézik? – kérdezte tőle Felicite.
- Leginkább sehogy – nevetett fel a barátnőm, mire Fizzy is csatlakozott hozzá.
- Nem szeretném megzavarni a bájos csevejt, de én is itt vagyok ám! – hívtam fel magamra a figyelmet. Ez tovább tetézte a jókedvet, de a húgom, ráeszmélve, hogy engem még meg sem ölelt, annyira izgatott volt Walsy láttán, boldogan a nyakamba borult.
- Jó látni! – mondta nekem, mire meghatottan összeborzoltam a haját. Ezen persze játékosan felháborodott, és azonnal a tükör elé rohant, hogy tollászkodásba kezdjen.
Mi magára hagytuk őt, hogy Lottie-hoz is beköszönhessünk. Az ő szobája a folyosó végén volt, s már messziről hallani lehetett a kiszűrődő zene ritmusát.
- Imádom a családodat! – sóhajtott fel boldogan vigyorogva Walsy, én pedig mosolyogva figyeltem, hogyan válik egyre felszabadultabbá a Tomlinson-légkörben.
Ez azonban rögtön el is múlt, ahogyan beléptünk a legidősebb húgom lakrészébe. Azt hittem, ha Felicitével nem volt gond, Lottie-val sem lesz. Tévedtem – mert amint meglátott bennünket, a várt mosoly helyett flegma fintor ült ki az arcára.

- Ó, helló! – vetette oda Walsynak köszönésképpen, de arra nem vette a fáradtságot, hogy odajöjjön elénk és bemutatkozzon neki. – Azt hittem, Danielle-t hozod haza az ünnepekre. – Utóbbi megjegyzése természetesen nekem szólt.
Ahogy kiejtette barátnője nevét a száján, a levegő szinte megfagyott a kis szobában. Az én arcomról is lehervadt a mosoly, s oldalra pillantva láttam, Walsynak is rosszul esett, hogy Lottie ennyire lekezelően bánik vele.
- Mint azt tudod, Walsy a barátnőm – világosítottam fel, minden szót külön hangsúlyozva, közben pedig át is karoltam a mellettem álló, zavarodott lány derekát, hogy tettben is nyomatékosítsam állításomat.
- Azt hittem, szakítottatok a gyerek miatt – vonta meg a vállát Lottie, nekem pedig nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne ordítsam le a fejét. – Szóval, Walsy, jól bírod, hogy az egész világ erről a témáról csámcsog? – Végre felállt az asztalától, hogy közelebb lépjen hozzánk.
- Tessék? – A barátnőm arca értetlenséget tükrözött. Mielőtt a húgom mást is mondhatott volna, gyorsan magamhoz ragadtam a szót:
- Lottie, ne fecsegj már baromságokat!
A húgom meglepetten pillantott rám, majd visszasétált a laptopjához, hogy fél perc múlva elénk tolhassa a bizonyítékot; nem hazudott. A neten valamennyi közösségi oldalon különböző portálok cikkeit osztották meg a rajongók, melyek egytől egyig azt taglalták, hogy Briana gyereket fog szülni, méghozzá tőlem. A forrást persze nem említették meg, de biztos voltam benne, hogy Brie anyja tálalt ki mindent a médiának, hogy a jelenleginél is több tartásdíjat csikarjon ki belőlem – pedig már így is az átlag 200%-át fizetem majd a megállapodás szerint.
- Louis… - Walsy aggodalmasan pillantott rám, de nem néztem vissza rá. Elfehéredő ujjakkal szorítottam az asztal sarkát, miközben Lottie is próbált nyugtatgatni, de egyik lány mondandója sem jutott el az agyamig. Máshogy kellett levezetnem a feszültségemet, úgyhogy már tudtam is mit fogok csinálni.
A következő pillanatban pedig a zsebembe nyúltam, s elő is kaptam a mobilomat, hogy felhívjam Brianát. Nem engedem neki és az elmebeteg, pénzéhes, vén lotyó anyjának, hogy elbasszák a Walsyval közös, első karácsonyunkat!

*

/Niall/
Azt hiszem, valószínűleg én vagyok a világ leguncsibb pasija, de úgy vártam az összeköltözést, Nadine-nal, mint régen, kiskoromban a szülinapokat. A karácsonyt a legnagyobb idill közepette töltöttük el, mindkettőnk családjával találkoztunk, miközben akármikor kettesben voltunk, az összeköltözésről sustorogtunk.
Szót kell ejtenem Nad ajándékáról is: végül tényleg egy szexi, piros fehérneműben adta át magát, ahogy utólag nevetve elmesélte, mit talált ki az ötlettelenség közepette. Főzött egy többfogásos, isteni karácsonyi vacsorát, aztán ő volt az édesség... Hát, nem voltam elégedetlen, sőt. Ez volt a legjobb ajándékom életemben. Úgysem volt szükségem semmi másra, csak rá.
Aztán pár nappal az újabb írországi utazásunk után eljött a várva várt nap. Nadine bátyja is eljött segíteni becuccolni, bár nem volt túl sok holmim – az elmúlt évek feszített tempója és utazásai miatt nem nagyon halmoztam fel a dolgaimat.
James elég jó fej volt, bár ezt már karácsonykor kitapasztalhattam. Gőze sem volt arról, hogy ki vagyok, vagy ha igen, nem nagyon hatotta meg, ez pedig szuper érzés volt. Az már inkább meggyőzte arról, hogy életképes és a húgához való vagyok, amikor a rohadt nehéz dobozokkal simán felegyensúlyoztam az emeletre, és még ki se fulladtam. Megéri sportolni. Úgy tűnt, ezzel teljesen meggyőztem. Még azt is megbeszéltük, hogy valamikor elmegyünk egyet focizni.
Nad csak úgy sugárzott a boldogságtól, ahogy a pasis dumálásunkat nézte. Úgy tűnt, legalább annyira odavan azért, hogy kijövök a családjáért, mint én azért, hogy jóban van a Horanekkel. De meg is értettem. Tudtam, hogy mennyire fontos neki a bátyja, még akkor is, ha folyton piszkálták egymást. De ez is ismerős volt, mi is ezt csináltuk néha Greggel - Theo születése óta egyre kevesebbszer. Bár mostanság az volt a hobbija, hogy azzal heccel, hogy mikor nősülök és mikor lesz gyerekem.
Az első közös esténk csodás volt együtt. Összebújtunk Nadine ágyában, amit már olyan jól ismertem, a cuccaim még szerteszét hevertek a szobában és a nappaliban, de ez valahogy egyikünket sem érdekelte igazán. Mindent betöltött a világ legjobb csajának finom illata, és én jóllakott macskaként bújtam Nad formás melléhez. Bár még tudtam volna belőle habzsolni. De a huncut mosolyából tudhattam, hogy szereti, amiért ilyen mohó vagyok.
-         Tetszik, hogy ott van a borotvád meg a fogkeféd a fürdőben – vigyorgott azzal az édes mosollyal, amiért úgy megvesztem.
-         Nekem meg tetszik, hogy bármikor kéznél vagy, ha kínoznak a vágyak – húztam az agyát, mire felháborodottan bökött oldalba.
Jót nevettem, mire persze ő sem bírta sokáig, és felröhögött. Hamarosan durmoltam, minden tervem ellenére, és ilyen pihentető éjszakám már régen nem volt. Mit tagadjam, nagyon élveztem a szabit, főleg egy ilyen csajjal. Ahogy hallottam, Harry gőzerővel tervezgette az önálló karrierjét, de engem nem nagyon mozgattak ezek a dolgok. Jól voltam így, szükségem volt már a nyugalomra. Erre a nyugira, ami mások számára talán unalmas, de nekem tökéletes boldogságot adott.

Másnap Nadine ebédet főzött – már az illatoktól összefutott a nyál a számban –, én pedig a nappaliban ücsörögve nyomkodtam a laptopom. Bevallom, titkon eladó házakat nézegettem a közelben, bár szóba jöhetett Írország is, pár ottani eladó házat is megnyitottam. Nem bántam volna, ha odaköltözünk. Bár nekem aztán minden hely megfelelt, elvoltam akárhol, mint hal a vízben, csak Nad legyen velem. De úgy gondoltam, Nadine bírná a sok zöldet, a dimbes-dombos tájat, a nyugalmat.
A nagy böngészésben észre sem vettem, hogy mögém lopózott, és átölelt, gyönyörű arcát az enyémhez simította. Kíváncsian lesett a laptopom képernyőjére. Nem akartam lecsapni, mert végül is titkolni nem kellett semmit, de akkor is... Még csak akkor költöztünk össze, nem akartam, hogy azt higgye, nem érzem jól magam a lakásában. Nem akartam, hogy azt gondolja, a háta mögött szervezkedem.
-         Miben sántikálsz? – kérdezte, miközben mellém huppant.
-         Semmiben. Vagy csupa jóban. Házakat nézegetek. De csak ötletelés, ne hidd, hogy nem jó nekem itt, vagy ilyesmi – habogtam kicsit zavartan.
-         Hú. De jó! – lelkendezett, miközben mellém bújt.
Csillogott a szeme, úgyhogy tudtam, hogy nem kamuzik, hanem őszintén örül, és egyáltalán nem haragszik a magánakcióm miatt. Különben is megmondta volna, ha így van. Sosem vert volna át.
-         Akkor... Nem gáz? – tettem fel a kérdést óvatosan.
-         Hm, de. Nagyon gáz, hogy közös otthont keresel – viccelődött.
-         Úgy látom, nagy kertre fáj a fogad. Majd vehetünk fűnyírót, ami olyan, mint egy kis traktor – kuncogott, ahogy a képeket nézte elmélyülten.
-         Jó lenne nagy kert. Lehessen hol focizni a sok gyerekünkkel – vigyorogtam én is.
-         Azért annyira sok nem lesz! Nekem kell megszülnöm őket, és az nem leányálom ám – nevetett.
Egy pillanatig elgondolkodva meredt a képernyőre, aztán rábökött az egyik házra. Nem volt hivalkodóan hatalmas, de látszott, hogy bőven akad benne hely, szép, takaros, zöldellő kert vette körbe. Régies, kuckós benyomást keltett, igazi otthonérzés sugárzott a képről. Ráadásul Írországban volt.
-         Ez tetszik a legjobban – mondta, majd rám villantotta legszebb mosolyát.
-         Nekem is – vallottam be –, de nem kell elkapkodnunk semmit. Ráérünk még nézelődni.
-         Az biztos. Attól is függ, hogy Walsyék hol akarnak majd letelepedni. De Niall... Ragaszkodom hozzá, hogyha házat veszünk, akkor én eladhassam a lakásom, és hozzájáruljak a költségekhez – váltott hirtelen komoly hangnemre.
-         Mi? De hát erre semmi szükség! – értetlenkedtem.
Jól tudtam, hogy nem a pénzem miatt van velem, úgyhogy teljesen magától értetődőnek tűnt, hogy mindent megadok neki. Úgy gondoltam, hogy miért ne költhetnék a páromra, ha egyszer szeretem? Nad jobban szerette az apró figyelmességeket – el tudott olvadni egy szál rózsától vagy a kedvenc bonbonjától –, és ezt imádtam is benne, de el akartam őt kényeztetni. Mindennel, amivel csak lehet.
Ő viszont csak nézett rám azzal a makacs tekintettel, amit már láttam rajta. Tudtam, hogy a döntése valószínűleg végleges, vagy ha nem is, hát nehéz lesz megváltoztatnom.
-         És ha csak bérbe adnád? Miért kéne megválnod a lakástól? A szüleidtől kaptad – próbáltam meggyőzni.
-         Mert nem akarom, hogy... A média aranyásónak higgyen! És a rajongóid... Mit fognak gondolni? Hogy egy pénzéhes ribivel kerültél össze – tördelte a kezét.
-         Ó, te édes! Nem hisz aranyásónak senki! És amúgy meg kit érdekel, mit gondol a média vagy a rajongók? Én tudom, milyen vagy, tudom, hogy szeretsz. Az igazi rajongók pedig örülnek a boldogságomnak – néztem a szemébe.
Reménykedve nézett fel rám, én pedig hosszas csókkal adtam nyomatékot a szavaimnak. Szerettem ezt a nőt, boldognak akartam látni. Nem bírtam elviselni, hogy bármi miatt is gyötrődik.  
Lágy mozdulattal fogtam a tenyerembe az arcát, és hosszasan megcsókoltam. Ettől kisimultak az aggodalmas ráncok a homlokán.
-         Ne aggódj semmi miatt! Szeretjük egymást, és ez így is marad, bármi történik! 

6 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Én egyszerűen imádtam! Szerintem fantasztikus lett ez a rész (is)! Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a következő rész(ek)ben! Nem is értem, hogy tudtok ilyen jól írni! Irigykedem ezért!
    További szép hétvégét! Puszi: Moncsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi! :)
      Nagyon édes vagy, hogy írtál nekünk! Örülünk, hogy tetszett ez a rész is, nagyon izgultunk ám.
      Várunk vissza továbbra is! :)
      Szép hétvégét: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Istenem, ez valami fenomenális volt. :) gratulálok a százas számhoz, megérdemeltétek! <3 És ami a részt illeti... Tényleg nem tudok mit mondani rá, csak ennyit: tökéletes, harmonikus, egész, csodálatos... Imádtam, és istenem, de szeretnék egy ilyen vagy ehhez hasonló karácsonyt a barátommal! Kár, hogy nyár van, én pedig szingli...
    luv, RS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága RS! :)
      Hihetetlenül aranyos vagy, köszönjük, hogy Írtál! :) <3
      Nagyon örülünk annak, hogy elnyerte a tetszésedet a különkiadásunk. Izgatottan várjuk továbbra is a véleményedet.
      U.I.: Sajnos hamar eltelik a nyár, és nem olyan biztos az, hogy sokáig szingli leszel! ;)
      További szép napot: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Drága Írónők! :)
    Elnézést, amiért már régen jelentkeztem.
    Most mindent bepótolok: ez a rész egyszerűen f-a-n-t-a-s-z-t-i-k-u-s volt! Nincsenek rá szavak! Igazán megérdemlitek a 100 követőt, sőt, többet is, ha lenne rá mód. Gratulálok hozzá és csak így tovább! :) <3 #kedvencblog
    A sztori pedig varázslatosan alakul: mindig van valami kis bonyodalom, romantika, sosem lapos vagy unalmas, amit egyszerűen imádok benne. Hihetetlen jól írtok, ne hagyjátok abba!
    Puszi, Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mira! :)
      Ugyan már, nagyon köszönjük, hogy írtál nekünk! :)
      Aranyos tőled, hogy ezt gondolod. Örülünk, hogy így tetszett a különkiadásunk, reméltük, hogy meglepünk majd benneteket.
      Nem tervezzük abbahagyni, úgyhogy várunk vissza szeretettel!
      Lyanna és Gin

      Törlés