2016. február 26., péntek

26. Walsy - Boulevard of Broken Dreams

Sziasztok, drágák! 
Újabb péntek, újabb fejezet. Ezúttal is komplett Walsy, így arról olvashattok majd, mi mindennel töltötte a további idejét Doncasterben. 
Jövőhéten egy teljes Nadine szemszög érkezik, benne sok-sok Niallel, így remélem, már mindenki várja. Azért kérlek benneteket, ne felejtsetek el ehhez a részhez kommentelni, hiszen a véleményeitek nekünk nagyon sokat számítanak - emellett kíváncsiak vagyunk arra is, mit gondoltok a történtekről, illetve mi mindent vártok a folytatástól. 
Amit még megemlítenék: 100 feliratkozónál különleges fejezetet hozunk nektek. Amellett, hogy extra hosszú lesz, mind a négy fiú szemszögéből olvashatjátok a történteket. Ez azonban csak rajtatok múlik - ám az eddigi 83 rendszeres olvasónak mindennél hálásabbak vagyunk! <3
Jó olvasást: Lyanna és Gin

***


 Sheilának csak másnap árultuk el, hogy anyáék válni készülnek. Első nap annyira boldog volt, hogy láthat! Nem akartuk azonnal elrontani az örömét. Mikor hazaért az iskolából, egész délután arról kérdezgetett, láttam-e a focizás óta Harryt, és ha igen, hogy van az ő kedvenc énekese. Az estét is együtt töltöttük, hármasban: kakaóztunk és társasoztunk, miközben hallgattam, hat hónapja mi minden történt idehaza. Anya egészen fesztelen volt, bár amikor Sheila megjegyezte, hogy „apa igazán hazajöhetne már arról az üzleti útról”, láttam rajta, hogy nehéz megőriznie a nyugalmát.
Másnap, mivel a húgomnak úgyis megkezdődött az őszi szünete, délelőtt elmentünk a parkba sétálni, aztán megebédeltünk az egyik kedvenc bisztrónkban, ahová már évek óta jártunk. Evés közben már komolyabb témára terelődött a szó, mint a környéken élő öreg nénik legújabb pletykái: anyám rákérdezett, mi a helyzet Logannel. Nekem persze majdnem a torkomon akadt a csirke, de az útját lekísértem egy nagy pohár vízzel.
- Hát… mi már nem vagyunk együtt – böktem ki végre. Amikor szakítottunk, annyi minden történt egyszerre. Teljesen kiment a fejemből, hogy be kéne számolnom erről anyának is.
- Micsoda? Ezt miért csak most mondod? – kérdezte szemrehányóan, de némi részvéttel a hangjában, miközben Sheila kíváncsian pislogott rám a tányérja felett. Neki még nem voltak fiú ügyei. Számára csak Harry létezett, mint tökéletes istenség. Mit neki a szomszéd kisfiú, aki minden karácsonykor virágot küld neki?
- Túl sok dolgom volt, és elfelejtettem, hogy neked még nem mondtam. Egyszerűen nem illettünk össze – vontam meg a vállamat, és már egyáltalán nem éreztem szomorúnak magamat a történtek miatt, ami megkönnyebbülés volt számomra.
- És két év kellett ahhoz, hogy ezt megállapítsd? – faggatott tovább anya.
- Igen – vágtam rá, mert már elegem volt a témából. Valójában csak megszoktam Logan közelségét, és ő volt az első barátom, ezért jelentett annyit nekem. Ettől pedig nehéz elszakadni, pláne ennyi idő után.
- Sajnálom, bár őszintén szólva, nem kedveltem azt a fiút – vallotta be anyám. – Amilyen szép és okos lány vagy, rövidesen találsz valaki hozzád illőt! – mosolygott rám, én pedig udvariasan viszonoztam, de közben elég kényelmetlenül éreztem magamat.
- Szerintem Louis hozzád illik! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Sheila is. Megütközve néztem rá szavai hallatán. Ezt tényleg hangosan kimondta?
- Ki az a Louis? – Anya persze rögtön kapott az alkalmon, hogy kíváncsiskodjon.
- Tudod, a One Direction egyik énekese! – pillantott rá a húgom olyan tekintettel, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy miről is beszél.
- Az a fiúbanda? – kérdezte bizonytalanul, de látva Sheila bólintását, megkönnyebbült, majd elnevette magát. – Azért a nővéred kicsit idősebb már nálad, és pontosan tudja, hogy nem szabad hiú reményeket kergetnie! – dorgálta meg őt kedvesen, ám a testvérem nem hagyta annyiban a dolgot.
- De hát találkozgatnak! – dőlt hátra a székében durcizva Sheila, anya pedig totálisan elképedt arcot vágott.
- Igazán? – pillantott felém gyanakvóan, mire megadóan sóhajtottam egyet.
- Igen, így van, személyesen ismerem a bandát. Néha együtt bulizunk – vontam meg közönyösen a vállamat, majd gyorsan témát is váltottam.
Az ebédről hazaérve úgy gondoltuk, ideje közölnünk Sheilával a rossz hírt. Mindannyian a nappaliba mentünk, és elhelyezkedtünk a hosszú bőrkanapén. A színvallást anya kezdte. Elmondta, hogy apa valójában nem üzleti úton van, hanem egy bérelt lakásban dekkol a város másik felében, mert nagyon összevesztek, és valószínűleg már nem fognak együtt lakni. A húgom persze elég rosszul viselte a dolgot: először hüledezve nézett anyára, majd, mintha én segíteni tudnék rajta, esdeklő pillantást vetett rám, de arcomról csak szomorúságot tudott leolvasni. Ezt látva, sírva fakadt, így azonnal az ölembe húztam és nyugtatgatni kezdtem.
- Ne sírj! – simogattam meg a hátát, de nyilvánvalóan nem hagyta abba. Meg is tudtam érteni: ilyen fiatalon nekem sem lenne könnyű magamban tartani az érzelmeimet. – Hallod? Igaz, hogy anyáék összevesztek, de attól még ezután is fogtok találkozni apával. Csupán másik házba költözik, de akkor láthatod őt, amikor csak akarod, és ő is biztosan meglátogat majd – csitítgattam, s úgy tűnt, idővel hatnak rá a szavaim, mert abbahagyta a bőgést, és kipirosodott szemét kezdte törölgetni.
A témához ezután nem szólt hozzá, nem is kérdezett semmit: csak azt akarta, hogy ölelgessük, és megnyugtató szavakkal halmozzuk el őt. Fejfájásra hivatkozva korán lefeküdt aludni, így anyával kettesben maradtunk. Szegény aggódott, hogyan fogja ezt viselni Sheila, de örült, hogy legalább túl vagyunk ezen a beszélgetésen.
Szerencsére, a húgomat kemény fából faragták. Az elkövetkezendő néhány napban ugyan látszott rajta, hogy nagyon szomorú, és megviseli, hogy a szüleink válnak, de jól tartotta magát, s igyekezett nem állandóan erre gondolni.
Amíg anya dolgozott, én vigyáztam Sheilára. Rengeteg közös programot csináltunk, s ezek alatt igyekeztem feledtetni vele a fájdalmat. Elvittem azt állatparkba, beültünk a moziba megnézni egy újonnan kijött mesefilmet, bevásároltunk otthonra mindenféle édességet és még a játszótérre is elvittem, ahol a barátaival együtt felváltva ostromolta a hintát és a kötélpályát.
Sajnáltam, hogy elérkezett a hét vége, de másrészről örültem is neki, mivel Louis-val tölthettem a maradék időmet. Bár megígértem anyáéknak, hogy estére visszajövök majd, ez a terv borulni látszott, amikor apám váratlanul beállított a lakásba. Egyedül én voltam csak otthon: Sheila és anya reggel átmentek a nagyszüleimhez.
Éppen a nappaliban ültem, és tv-t néztem, amikor belépett a szobába. Arca nyúzott volt, mintha napok óta nem aludt volna, de tulajdonképpen semmi változást nem láttam rajta: barna, kusza haja talán kócosabb volt, mint máskor, tekintete ugyanazt az acél jellemet tükrözte, amilyennek világéletemben ismertem. Amint észrevett engem, meglepődött ugyan, de halvány mosolyra húzta a száját, amely fájdalmas lehetett neki, tekintve, hogy még néhány helyen zöld foltok éktelenkedtek borostás arcán.
- Walsy, de örülök neked! – ölelésre tárta a karját, s én vonakodva ugyan, de odamentem hozzá. Rövid idő múlva azonnal el is húzódtam tőle, és megvető pillantással illettem őt, amit észre is vett. – Tudom, mit gondolsz, és nagyon bánom már amit tettem, de nem tudom visszaforgatni az időt. – Tehetetlenül állt velem szemben arra várva, hogy valami bíztatót mondjak neki, ám hiába.
- Nem kellene visszaforgatni, ha nem tetted volna meg! – vágtam a fejéhez. Dühös voltam rá, amiért így bánt anyámmal, de főképpen azért, mert bele sem gondolt, milyen fájdalmat okoz ezzel Sheilának.
- Igazad van, de… - Láttam, hogy valami mentséget próbál keresni a bűnére, így azonnal csendre intettem.
- Semmi de! Sajnálhatod is, amit tettél, mert elég önző dolog volt. Piszkosul nagyot csalódtam benned – mondtam neki, majd a szobámba rohantam, és magamhoz vettem a táskámat. Írtam egy cetlit anyának, hogy mégsem alszom itthon, mert nincs kedvem egy légtérben lenni apámmal. A papírt a konyhaasztalra tettem, ahol majd biztos megtalálja, azután fogtam magam, és szó nélkül az előszobába viharzottam.
Apa még utánam sietett, hogy megkérdezze, hová megyek.
- Programom van. Különben meg, nem mindegy? A lényeg, hogy távol legyek tőled. – Tudom, hogy nem voltak túl kedvesek a szavaim, de haragudtam erre az emberre, és inkább a ház előtt vártam még húsz percet Louis-ra, minthogy vele maradjak egy helyiségben.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor az ismerős Land Rover felgördült mellém a járdára. Az ajtó kicsapódott, és Lou mosolyogva intett, hogy szálljak be.
- Szia! – köszöntött vidáman, s úgy tűnt, egészen kivirult a pár nap alatt, amit itthon tölthetett Doncasterben.
- Szia, Louis! – mosolyogtam rá, miközben a lábam elé tettem a sporttáskát.
- Az miért van nálad? Már nem jössz vissza ide? – kérdezte érdeklődve, s egyik kezével a csomagom felé bökött.
- Nem hiszem. Inkább egy motelban alszom majd – közöltem vele, és kíváncsi tekintetét látva muszáj volt folytatnom: - A szüleim válni fognak, és nincs sok kedvem ahhoz, hogy a csalfa apámmal töltsem el Doncasterben az utolsó napomat. Dióhéjban ennyi – vontam meg a vállamat, arcomra pedig szomorú mosoly ült, de igyekeztem közben uralkodni erőteljes érzéseimen.
- Basszus, sajnálom! – húzta el a száját együtt érezve velem. Tudtam, hogyha valaki, ő megért, mert már átélt egy ilyen helyzetet. – Azért még van kedved a mai naphoz? – kérdezte.
- Természetesen! – biztosítottam őt, és hálás pillantást lövelltem felé, miközben beindította a kocsit, s elindultunk az úton. – Egyébként, hová megyünk? – érdeklődtem, hogy eltereljem a gondolataimat a családi zűrről.
- Az egyenlőre meglepetés! – kacsintott rám, majd ismét a vezetésre koncentrált.
Míg nem értünk el az úti célunkig, Lou egyfolytában arról mesélt, mennyire jó volt, hogy egy kis időre újra a családja körében lehetett. Beszámolt arról, mi mindent csinált a látogatása alatt, s eldicsekedett azzal is, hogy degeszre ette magát a házi kosztokból, amelyeket az anyukája készített külön az ő részére.
Hogy eltereljem a gondolataimat a saját problémámról, figyelmemet a fiúra fordítottam, szinte ittam minden egyes szavát. Mosolyogtam azon, ahogyan teljes beleéléssel mesél az elmúlt öt nap eseményeiről, így váratlanul ért, amikor hirtelen bejelentette: megérkeztünk.
Doncaster egyik félreeső parkjában állt meg a kocsival. Korábban nem jártam itt, azt sem tudtam, hogy létezik, ami nem volt csoda, hiszen viszonylag nehezen lehetett megközelíteni – de a látványa minden pénzt megért.
A nyáron bizonyára távolról zöldellő fák ágai ugyan most csupaszon meredeztek az ég felé, mégis gyönyörű összképet alkottak. A folyó keresztbe szelte át a parányi, füves területet. A rajta átívelő híd szinte csábított arra, hogy átsétáljunk rajta. Kábán, tekintetemet ide-oda kapkodva tettem egymás után lábaimat, kezemmel közben a korlátba kapaszkodtam. Nem előre néztem, helyette a kis park csodás részleteit térképeztem fel szememmel, majd tekintetem az égre révedt. A felhőket néztem, ahogy tovaúsztak a messzeségben…
- Tetszik? – kérdezte Louis, aki mindeddig végig mögöttem sétált. A híd közepén utolérve lassú mozdulattal átfogta a derekamat, hogy szembefordítson magával.
- Eszméletlenül – feleltem őszintén, ami mosolygásra késztette.
A következő pillanatban közelebb húzódtam hozzá, s megcsókoltam. Több volt ez, mint köszönet – a szavak semmit sem érnek. Erősen magához ölelt, s visszacsókolt. Nem akartam, hogy vége legyen. Örökre itt akartam maradni. Itt, a karjai között, az életében, a világában.
- Louis, nagyon szeretlek! – suttogtam ajkaiba a csókunk közben. Pár másodperc múlva óvatosan elhúzódott tőlem, de továbbra is magához ölelve tartott.
- Ó, ezzel még nagyon sokan vannak így! – mosolygott rám pimaszul, mire sértődöttséget színlelve elhúztam a számat.
- Ne rontsd el a pillanatot! – szóltam rá, majd vigyorogva kézen fogtam őt, akár egy gyerek a szülőjét, s elkezdtem magam után húzni a park belseje felé.
Először körbesétáltunk a kihalt, de festőien szép ligetben. Nagyon jól éreztük magunkat, az idő így sajnos gyorsan elrepült, s arra eszméltünk csak fel, hogy besötétedett. Louis-nak ekkor az az ötlete támadt, hogy menjünk el egy közeli kifőzdébe, kérjünk valami vacsorát elvitelre, és miközben azt a kocsiban esszük, az ablakon át bámulhatjuk a sötét égen ragyogó, ezüstös fényű csillagokat.
Ez mind szép és jó volt, de nem számítottunk arra, hogy visszafelé jövet elered az eső. Így nem csak bőrig áztunk, de a csillaglesés is elmaradt a gyülekező fekete felhők miatt.
- Basszus! – szitkozódott Louis, miután bevágtuk magunkat az autó üléseire. A pár méter alatt, amit már futva tettünk meg, a hajunk csurom vizes lett, a ruhánk vizesen tapadt a testünkhöz. – Odaadnád a táskámat? – kérdezte tőlem, mivel nekem könnyebb volt hátranyúlnom az anyósülésről, hogy elérjem a holmikat. Készséggel halásztam elő magunknak valami száraz ruhát, hogy át tudjunk öltözni.
Nagyban bíbelődtem a felsőm gombjával, mialatt Louis már régen lekapta a felsőjét magáról. Akaratlanul is rápillantottam tetovált mellkasára, de ez csak még inkább elvonta a figyelmemet az öltözésről. A fiú elkapta a pillantásomat és pimaszul elmosolyodott.
- Hadd segítsek! – ajánlotta, ezzel átnyúlt a kézifék fölött, s elkezdte kigombolni a csurom vizes blúzt. Érintésétől összerezzentem, s amint ujjai fedetlen bőrömhöz értek, a gyomrom is megremegett. Tudtam, mit akar, de azt is tudtam, hogy nincs egyedül vele. Én is ugyanúgy kívántam őt, ezt pedig csak fokozta az, hogy őrjítően lassú tempóban szabadított csak meg a felsőmtől. Amint a felesleges ruhadarab valahol a hátsó ülésen landolt, türelmetlenül átmásztam az ő oldalára, hogy az ölébe ülve elhelyezkedhessek vele szemben.
- De türelmetlen valaki! – nevetett fel Louis, mialatt én hátradöntöttem az ülést, így kényelmesebben elfértünk a kocsiban.
- Mondták már, hogy sokat beszélsz? – kérdeztem tőle ajkamba harapva.
- Párszor, de nyugi, a számat másra is tudom használni! – mosolyodott el, amitől csak még inkább vágytam arra, hogy ajkait birtokba vehessem.
Bőrünk összesimult, miközben végigfeküdtem rajta, s a levegő minden nyögésünknél egyre forróbbá vált. Egy rövid csókcsatát követően ügyeskedve sikerült megszabadítanunk egymást minden ruhadarabtól. Amikor pedig belém hatolt, készségesen mozogni kezdtem rajta, először lassan, majd idővel egyre tempósabban.
Halk sóhajunkat erősödő zihálások sorozata, elfojtott nyögések sokasága váltotta fel, gyengéd érintéseink helyett immár erőszakosan, a szenvedélytől és a gyönyörtől túlfűtve kalandoztak kezeink a másik testén. Hosszú, őrjítően hosszú percekig tökéletes szinkronban mozogtunk, s minden egyes pillanattal egyre közelebb kerültünk a gyönyör kapujához.
A várt beteljesülés azonban elmaradt. Az anyósülésen felejtett mobilom hangosan megcsörrent. Először persze nem vettünk róla tudomást – Louis pláne nem akarta, hogy félbehagyjuk, amit elkezdtünk -, amikor azonban már harmadszorra villant fel Nad neve a kijelzőn, aggódni kezdtem.
- Szerintem baj van… - mondtam a fiúnak, s a telefonért nyúltam. Hallottam csalódott sóhajtását, amint magára hagytam őt az ülésen.
- Nadine? – szóltam bele a készülékbe, s igyekeztem nem olyan hangon beszélni, mint aki épp most hagyott félbe egy fenomenálisan jó szexet egy világsztárral.
- Végre már! Tudsz valamit Louis-ról? – kérdezte azonnal, majd meg sem várva válaszomat, folytatta: - Nem veszi fel a mobilt, pedig egy órája hívom Niall telefonjáról – panaszkodott.
- Épp vele vagyok. Baj van? – aggodalmaskodtam, de már el is uralkodott rajtam a rossz érzés.
- Történt egy kis… baleset. 
- Ne idegelj már, Nad! Bökd ki, mi történt?! - kértem egyre idegesebben, mire Louis is felfigyelt, s szememből láthatta, hogy itt ma tutira elmarad a szex.
- Niall lába eltört, azt hiszem - nyögte ki végre. - Most hoztam be a kórházba, már elvitték röntgenezni, de még nincs eredmény. Nagyon nehezen tud ráállni... és félek, hogy ez az én hibám - magyarázta tovább. Közben intettem Louis-nak, hogy kezdjen öltözni, mert vissza kellene indulnunk Londonba. 
- Tessék? Hogy érted ezt? - értetlenkedtem, s fél kézzel magam is próbáltam visszahúzni a nadrágomat - több-kevesebb sikerrel.
- Nem telefontéma! - közölte, aztán tovább aggodalmaskodott egy sort. Gyorsan megnyugtattam, hogy már úton vagyunk hozzájuk, úgyhogy néhány óra és mellette fogunk várakozni. 

*

10 megjegyzés:

  1. Drága Lyanna és Gin!

    Oh, my God! Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon eszméletlen lett *-* És még sorolahtnám tovább a nagyon eszméletlen szó szinonimáit, de nem fárasztalak benneteket.
    Louis és Walsy, imádom őket <3 Best couple :3 Persze Niall és Nadine is cukik, csak valamiért én eleve Walsyval azonosultam, sokban hasonlít rám.
    Naa de mindegy is, lényeg, hogy amikor Lou elvitte a parkba Walsyt, onnantól kezdve nyálcsöpögve olvastam a sorokat, egészen a végéig.
    Hamar folytit követelek! :)
    Puszi: Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mira! :)
      Iszonyatosan köszönjük mind a hozzászólásodat, mind a pozitív véleményedet a fejezettel kapcsolatban. Örülünk, ha tetszett! Louis gesztusa valóban nagyon édes volt, szívesen lennénk Walsy helyében valamennyien.
      a folytatás jövőhét pénteken érkezik! :)
      Addig is puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Nagyon joo ! Alig varom a kovetkezo reszt!
      Hihetetlen milyen erdekes es jok a reszek! Nagyon tehetsegesek vagytok csak igy tovabb!!

      Törlés
    3. Szia, drága :)
      Nagyon szépen köszönjük az elismerést!
      Remélem, jövőhéten is velünk tartasz!
      Puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Ajj, nemár! :D Ez most komoly? Szörnyűek vagytok! :D
    Louis miért nem mondta, hogy ő is szereti? ÁÁÁÁ :D Nem tudtam mást csinálni, mint vigyorogni, úgy kb az egész rész alatt... Nagyon tetszett, csak úgy faltam a sorokat... Yejj :3
    Niall baba edig gyógyulgasson... Walsy és Louis pedig fejezzék majd be, amit elkezdtek: Ezt a fenomenális szexet egy világsztárral. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága! :)
      Újfent köszönjük a hozzászólást, nagyon sokat jelent nekünk a véleményed. :)
      Annak is örülünk, hogy tetszett ez a rész. Sajnáljuk, hogy itt kellett abbahagyni, de jövőhéten kiderül a folytatásban, mi is történt valójában a Nad-Niall párossal.
      Walsy és Louis pedig előbb-utóbb csak befejezik, amit elkezdtek... ;)
      Puszi Lyanna és Gin

      Törlés
  4. Azta, fergeteges lett ez a rész sajnálom,hogy pont itt maradt abba :) Így tovább Louisék olyan tökéletes párt alkotnak és majd szétvet a kíváncsiság mi történt Niallékkal :)
    Puszi: Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zita!
      Rettentően köszönjük neked a hozzászólást, a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek! :)
      Örülök, hogy jó párosnak találod őket. Az pedig, hogy mi lesz Niallékkal, pénteken kiderül!
      Puszi: Lyanna és Gin

      Törlés