Szépséges napot kívánunk mindenkinek!
Meghoztuk Nektek a blog legújabb fejezetét, mely ezúttal egy full-Walsy szemszög lesz, de egyúttal megismerhettek benne egy új szereplőt, akiről korábban eddig csak szó esett: Logant, drága hősnőnk barátját. Ebből adódóan, ez picit lazább rész lesz, ahol inkább a karakterek építésére szerettünk volna koncentrálni. Reméljük, sikerült!
Az újonnan feliratkozóknak szeretnénk óriási köszönetet mondani, a megtekintésekért szintén nagyon hálásak vagyunk. Ami pedig a pozitív hozzászólásokat illeti, szavak nincsenek rá, mennyire örülünk nekik. Hihetetlenek vagytok! :) Ezúton is szívesen olvasnánk arról, mit gondoltok a fejezetben szereplő karakterekről. Szeretitek-e őket, ha igen, miért, ha nem, miért nem? De nem húzom tovább a szót, jó olvasást kívánok!
Lassan
ugyan, de végre valahára eljött a hétvége, aminek azért örültem annyira, mert
minden percét Logannel együtt tölthettem. Szinte két hét telt el legutóbbi
találkozásunk óta, így repesve ugrottam a nyakába, amikor megláttam a bejárati
ajtónk előtt álldogálni.
-
Szia, borsóm! – húzta mosolyra enyhén telt ajkait, majd a következő pillanatban
az enyémre helyezte őket. Hosszú, szenvedélyes csókot váltottunk egymással,
melyben érezhető volt a majdnem tizennégy nap hiánya.
-
Helló, Logan! – romantikus pillanatunkat a szobájából kilépő Nad zavarta meg.
Úgy rebbentünk szét, mint két csínyen kapott kisgyerek. Barátomat közben
beljebb invitáltam a nappaliba.
-
Szevasz, Nadine! – lakótársamat két puszival üdvözölte, mint már két éve minden
alkalommal. – Minden oké veled? – kérdezte kedvesen, mire Nad mosolyogva
bólintott, aztán felém fordult:
-
Én elígérkeztem egy házibuliba az egyik szaktársamhoz, szóval felöltözök, és
már itt sem vagyok! – ígérte, majd sunyi vigyor kíséretében bezárkózott a
fürdőszobába.
Logan
és én ezalatt helyet foglaltunk a kanapén. Ő kényelmesen hátradőlt a támlán, én
pedig fejemet a mellkasára hajtottam, miközben élveztem gyengéd simogatását a
felkaromon.
-
Hiányoztál! – súgta aztán a fülembe, én pedig dorombolva közelebb bújtam hozzá.
Amint olyan pózba értem, ahol kényelmesen ráláthattam a nyakára, finoman
megcsókoltam rajta egyik pici anyajegyét, melyet úgy imádtam rajta – mint
minden mást is. Varázslatosan szép kék szemeitől egyszerűen oda meg vissza
voltam. A gyönyörű szemek mindig a gyengéim voltak, az övét pedig a
kiemelkedőek sorába tenném, ha lehetne. Szívdöglesztő mosolya közben
tökéletesen fehér fogsora mindig úgy virított, mintha egy fogkrémreklám
újdonsült arca lenne. Barna haja kétoldalt rövidebbre volt nyírva, csak a
tetejét hagyta hosszabbra picit, mert ahhoz ragaszkodtam – egyszerűen nem
tudtam megállni, hogy ne túrjak bele a kezeimmel minden pillanatban, amikor
csak tudtam, mint például most is.
-
Mit szeretnél csinálni délután? – kérdeztem tőle ajkamba harapva, s közben
véletlenül sem engedtem volna ki kósza, hullámos tincseit ujjaim közül.
Mélázva, már-már színpadiasan billentette oldalra a fejét, mintha nagyon erősen
agyalna a válaszon.
-
Hm, tudod, én sok mindenre gondoltam… de első körben mit szólnál egy ebédhez? –
nézett rám reménykedő pillantással, s mintha csak ő akarta volna hitelesebbé
tenni ötletét, gyomra hatalmasat korgott az étel gondolatára. Halkan
felkuncogtam.
-
Legyen, bár nevezzük inkább uzsonnának! – egyeztem bele. – Egy perc, átöltözöm,
és mehetünk is! – ígértem neki, majd kibontakoztam karjai közül, s betipegtem a
szobámba. Farmeromat magamon hagytam, de a felsőmet lecseréltem egy csinosabb,
ujjatlan, zöld blúzra. Elvégre nem léphetek emberek közé az itthoni Micimackós,
kötött pulcsimba – valahogyan furcsán néztek volna rám. Hiába, van, aki nem
tudja értékelni a cukiságfaktor legfelső fokát!
-
Útra készen vagyok, borsó! – szökdécseltem vissza hozzá idétlen vigyorral az
arcomon. Kezemet nyújtottam neki, amit a kanapéról felállva meg is fogott, s
már indultunk is. Még bekiáltottam a mosdóba Nadnak, hogy elmentünk, utána
azonban boldogan csüngtem a barátom vállán. Így mentünk le az utcára is, ahol a
Logan szüleitől kölcsönkért, fehér Land Rover is parkolt. Ezzel furikázott el a
barátom egy helyes kis utcai kifőzdébe, ahol betermeltünk két adag isteni finom
rántott halat sült krumplival. Desszertként brownie-t fogyasztottunk, ami már elengedhetetlen
szokásunkká vált, bárhová is mentünk randi gyanánt.
-
Hű, ilyen fincsi brownie-t még sehol nem ettem! – áradoztam a csokis édességbe
harapva, majd lassacskán minden morzsáját el is tűntettem. Volt süti, nincs
süti.
-
Tényleg elég pazar, pedig jó néhány receptet végig kóstoltunk már Londonban –
mosolygott rám az asztal fölött, ahol helyet foglaltunk korábban. Észrevettem,
hogy némi csokikrém ragadt szája egyik sarkára, így finoman odanyúltam, s egyik
ujjammal letöröltem azt. – Köszi! – kacsintott rám, amitől szinte elaléltam.
A
következő pillanatban kotorászni kezdett a zsebében, de szép szemeit továbbra
sem vette le rólam, még véletlenül sem. Rövid kutakodás után kezeit újra az
asztal fölé helyezte, ám ezúttal tartott is bennük valamit: egy apró dobozkát.
Lassú mozdulattal csúsztatta elém a zöld papírba csomagolt kis ajándékot, én
pedig mohón utána kaptam.
-
Boldog születésnapot, édes! Ahogy ígértem… - suttogta bársonyos hangján, mikor
én már a csomagolással szálltam harcba. Csillogó szemekkel figyeltem, amint a
papír lefejtődik a dobozkáról, melynek tetejét kinyitva egy csodálatosan szép
karkötőt pillantottam meg.
-
Jézusom, ez gyönyörű! Köszönöm! – hálálkodtam neki hüledezve. Ezüst láncocska
volt, melyen néhány nagyobb ezüstlap lógott le, melyek egyikébe
belegravíroztatta a monogramomat.
Hangos
sóhajok hagyták el gyenge ajkaimat, miközben a barátom boldog mosollyal az
arcán csatolta fel vékony csuklómra a szülinapi ajándékomat.
Mindig
úgy gondoltam, hogy Logan a tökéletes srác számomra. Amellett, hogy jól néz ki
– ami nyilván nem feltétlen elsődleges szempont, de ártani sosem árt -, jogot
tanul, amihez rengeteg szorgalom és tudás kell. Neki mindkettő megadatott, így
büszke voltam rá, amiért a csoportjának egyik legjobbjaként kitűnt a többiek
közül. Vele komolyan el tudtam képzelni a jövőmet, a hátralévő életemet, hiszen
bíztunk egymásban, mindig őszinték voltunk a másikkal, és meg kellett hagyni, a
kémia is igen jól működött közöttünk.
-
Borsó, sajnos egy ideig hanyagolnunk kell egymást – zökkentett ki a
gondolataimból Logan, s mikor értetlenül felnéztem rá, legszebb tekintetét
elővéve állta kérdő tekintetemet. – Tudod, a következő két hétben elég sok
vizsgám lesz, muszáj rájuk felkészülnöm, mert az eredmény beleszámít majd a
félévi teljesítményembe is – magyarázta, és átnyúlva az asztalon megfogta egyik
kezemet. – Szóval egy kis ideig mellőznünk kell egymást – jelentette ki végül,
ami elég rosszul érintett, tekintve, hogy most is csak ez a hétvége jutott
nekünk két hét után, amit együtt tudtunk tölteni.
-
Én megértem, hogy fontos neked a tanulás, de egyetlen napot sem tudsz rám
szánni ez idő alatt? – kérdeztem elkeseredetten, s legszívesebben hisztizni
támadt volna kedvem, pedig alapvetően nem szokásom, de voltak dolgok, amik
rövid úton el tudták volna érni – mint például ez is.
-
Hogy tudnád megérteni, ha te nem is jöttél velem a jogra? – szavai kissé úgy
hangoztak, mintha hibáztatna azért, amiért nem döntöttem két éve úgy a gimi
befejeztével, hogy vele együtt egyek egyetemre. Megrökönyödve bámultam rá, és
sértődötten kihúztam tenyere alól a kezemet.
-
Logan, ezt már ezerszer megbeszéltük! – emlékeztettem. – A jogi kar nem volt
nekem való, még csak nem is vonzott túlságosan ahhoz, hogy belevágjak – álltam
ki a saját igazamért, ami rosszul érintette őt – és azt a makacs, kos
természetét.
-
Persze, te csak a gitárórákra éreztél elég ambíciót, ami hosszú távon nem fog
neked valami fényes anyagi jövőt biztosítani! – szavai egyenesen mintha apró
tűszúrások lettek volna, úgy vágtak szíven engem. Tudtam, hogy mindig is
zavarta a tudat: nem mentem egyetemre, noha nagyon ragaszkodott hozzá. Azonban
azt hittem, ennyi együtt töltött idő után sikerült valamennyire elfogadnia a
tényt, hogy a zene az életem.
-
Engem nem érdekelnek az anyagiak, elvégre akkor már régen elmentem volna
melózni egy bankba ahelyett, hogy minden héten jótékonykodom a hajléktalanok és
a beteg kisgyerekek javára! – vágtam neki vissza.
-
Szóval semmi életcélod, igaz? Szociális munkákkal nem fogsz tudni pénzt
keresni, a gitározást pedig elég nevetséges dolognak tartom. Mit gondolsz, majd
kiülsz az utcára, leteszel egy dobozt, és abba gyűjtöd a pénzt a járókelőktől a
világraszóló produkcióidért?!
-
Ugye ezt most nem mondtad komolyan? – tátottam el a számat. Nagyon fájt, hogy
ezt mondta nekem. Nem értékeli azokat, amiket legjobban szeretek csinálni. Nem
tud bízni bennem, nem hiszi, hogy nekem ez így jó. Én szeretek másokon
segíteni, nagyobb öröm nincs is annál a pár hálás szónál, amit némi meleg étel
vagy apró játék kiosztása után kapok. Nem a pénz számított, hanem az, hogy
szeressem, amit csinálok – ezt pedig egyenesen imádtam, és képtelen voltam
felfogni, miért nem érti meg az én szemszögemet is.
-
Miért? Így van, nem? – kérdezett vissza szenvtelenül. – Valljuk be, a joggal
sokkal jobban jártál volna, mint a zenéléssel és a jótékonykodással –
hajtogatta folyton.
-
Nem! Téged egyáltalán nem érdekel, hogy nekem mi fontos! – dőltem előre,
miközben szúrós pillantások ezreit lövelltem felé. – Fogalmad sincs arról, mi
jó nekem, csak jössz ezzel a dumával, hogy egyetemre kellett volna mennem! És
mégis mivel tudsz érvelni? A pénzzel és a jövővel. Kit érdekel, ha nem leszek
gazdag tíz év múlva? Engem ugyan nem, és szerintem téged sem, elvégre azért van
apuci és anyuci, hogy alád tolják a frissen vett verdát! – csak úgy ömlöttek
belőlem a szavak. Nem tudtam megálljt parancsolni nekik, pedig már régen
kellett volna. Meg is bántam mindent, amit kiejtettem a számon. Túl messzire
mentem ezzel, s ezt Logan döbbent tekintetében is tükröződni láttam.
-
Hát, ha neked nem elég jó az a kocsi, hívj egy taxit! – közölte ridegen egy fél
perc kínos csend után, majd az ebédünk összegét az asztalra hajítva felállt, s
beült az autóba, hogy aztán beindítsa a motort, és ott hagyjon engem egyedül,
az érdeklődő járókelők pillantásainak kereszttüzében.
Magam
elé bámulva ültem még egy darabig a kifőzde kényelmes bárszékén, ám utána nem
bírtam tovább ott maradni. Szemeimbe könnyek gyűltek, s éreztem, nem fogom
tudni visszatartani őket, így sietve felkaptam a táskámat, és lehajtott fejjel
elindultam az utcán. Fogalmam sem volt, merre megyek, csak egyik lábamat tettem
a másik után, miközben feltört belőlem a sírás. Egyik kezemet a szám elé
kaptam, hátha így el tudom kerülni a kíváncsi, sajnálkozó pillantásokat – ám
sajnos nem így történt. Gyakorlatilag mindenki, aki velem szembe jött, úgy
megbámult, mint egy szőrös szemölcsöt szokás valaki nagylábujján.
De
nem érdekelt. Csak arra tudtam gondolni, ami Logannel köztünk történt. Két év
alatt nyilvánvalóan voltak apróbb összezörrenéseink, többnyire lényegtelen
apróságokon, ám ennyire komoly, mint ez, sosem történt még. Fejemben állandóan
a szavai visszahangoztak, s egymást kergették bántó megjegyzései, amelyektől
csak jobban elszomorodtam. Pocsékul éreztem magamat, ez nem volt vitás.
Amint
sikerült kicsit megnyugodnom, félreálltam egy bolt kirakata elé, és
megkérdeztem Nadtól sms-ben, merre mulat éppen. Válaszában megadta a klub
címét, mely nagy meglepetésemre nem is volt annyira messze a jelenlegi
tartózkodási helyemtől, ezért úgy döntöttem, benézek oda. Mindenképpen ki
kellett öntenem a szívemet valakinek. S ki más lehetne az ideális jelölt erre,
mint a legjobb barátnőm? Persze Whiskey-vel is megtehettem volna ezt, de
valamiért olyan érzésem volt, tanácsra nem igazán számíthatok tőle…
A
kirakat tükrébe nézve gyorsan rendbe szedtem magamat, hogy ne látszódjanak
arcomon a sírás nyomai, majd elindultam a szórakozóhelyre, ami gyalog tíz
percre volt csupán tőlem. Azelőtt nem jártam ugyan ott, de jelenlegi
lelkiállapotom miatt nem igazán tudtam eldönteni, tetszik-e, avagy sem.
Valójában nem volt lepusztult állapotban, mint mondjuk a Lion, de annyira
modern berendezéssel sem büszkélkedhetett, mint a Blackouts. Egy kis helyiségű,
hangulatos koktélbár volt, ahol a zene legfeljebb csak a rádióból szólt. A
fiatalok számára nyilván unalmasnak tűnhetett, hiszen Nadék tizenöt fős
csoportján kívül alig tartózkodott benne néhány kósza lélek.
Barátnőm,
amint meglátott, mosolyogva intett, hogy menjek oda hozzá, de semmi kedvem sem
volt az ismeretlen szaktársaival együtt nevetgélni a belsős poénokon. Helyette
jeleztem neki, hogy üljünk le kettesben a pulthoz. Komoly tekintetemet látva az
arca aggódóvá vált, így azonnal eleget is tett a kérésemnek.
-
Mi történt, baj van? És miért csak így egyedül? Hol hagytad Logant? – kérdések
sokaságát zúdította rám egyetlen levegővétellel, én pedig fújtatva csaptam az
ölembe a táskámat, amint felültem az egyik székre.
-
Inkább ő hol hagyott engem! – panaszkodtam neki, majd töviről-hegyire mindent
elmeséltem neki, ami köztünk történt. A reakciója pedig csak annyi volt:
-
Ez egy bunkó, hagyd a francba! – ám mikor meglátta rosszalló tekintetemet,
helyesbített: - Oké, ez mégsem szakító ok, de jogosan vagy rá dühös. Szerintem
beszélnetek kellene, de várd meg, amíg ő keres! Ez a minimum, azok után,
ahogyan bánt veled – tanácsolta, én pedig hallgattam rá. Nadine mindig bölcsen
gondolkodott, s a legjobb barátnőm lévén csakis jót akart nekem.
-
Tudom, de én is tehetek róla – nyafogtam magamból kifordulva. – Nem vágtam túl
kellemes dolgokat a fejéhez – mondtam szomorúan, mire ő hirtelen átölelt, s a
hátamat kezdte simogatni közben.
-
Hé, azt azért ne felejtsük el, hogy te csak visszavágtál neki, hozzáteszem,
teljesen jogosan, ráadásul totálisan nagy igazságot mondtál – nyugtatgatott
minden erejével, amiért nagyon hálás voltam neki. Sokat segített, hogy meg
tudtam vele beszélni a problémámat. Már nem éreztem magamat annyira borzalmasan
– csupán a szörnyűségesnél egy fokkal jobban.
-
Akkor megvárom, amíg ő keres… - sóhajtottam elhaló hangon. Nad eltolt magától,
s biztatónak szánt mosollyal pillantott egyenesen a szemembe.
-
Ez a beszéd! Alapszabály, hogy sose fuss egy srác után, pláne ha ő bántott meg
– emelte fel mutatóujját, mintha attól bölcsnek tűnne, mire megengedtem magamnak
egy halvány mosolyt. – Ezt már szeretem! – veregetett finoman vállba.
-
Én meg tudod, mit szeretnék? Inni, most. Rengeteget – vallottam be neki, noha
tudtam, az alkohol egyáltalán nem old meg semmit. Legfeljebb egy idő után
enyhíti a lelki fájdalmat, s fizikai hatása fejsajgásban fog megnyilvánulni.
Éppen ez kellett nekem, hogy ne gondoljak folyton erre az esetre, hiszen
magamat okoltam érte. Pedig tudtam, mindketten tehetünk róla.
-
A vendégem vagy rá! – kacsintott magabiztosan, és már meg is rendelte nekünk az
első koktélt. Aztán a másodikat, majd a harmadikat, és ez így ment még jó ideig
– hét után már nem igazán számoltam. A hatása viszont nem maradt el: máris
pozitívabban álltam a világhoz, amint a sokadik pohár tartalmát szürcsölgettem.
Miután Nad megbizonyosodott róla, hogy egyedül hagyhat egy kicsit anélkül, hogy
hülyeséget csinálnék, visszament trécselni kicsit a barátaihoz.
Én
továbbra is a pultnál ültem, lógattam a fejemet, s ittam azt a töménytelen
mennyiségű alkoholt, ami csak elém került. Erről valamiért akaratlanul is Louis
jutott az eszembe.
Elmosolyodtam.
Az első találkozásunkkor sem értettem, hogy lehet ennyire gyerekes, hogy bármi
problémája akad, már a piához nyúl. Erre én nem ugyanezt teszem? Semmivel sem
vagyok különb nála. Én is a pohár fenekén keresem a vigaszt, ami csak nem akar
elérkezni. Jól esett volna egy ivó cimbora, aki szintén annyira mérhetetlenül
ingó állapotban van, mint amilyenben én is vagyok. Például Lou. Olyan, akivel
csak megdumálod a bajodat, ketten elhordjátok a világot egy borzasztóan
igazságtalan helynek, aztán az este végeztével tovább álltok, és soha többé nem
kell találkoznotok. Pontosan erre lett volna most szükségem. Louisra.
Vajon
mit csinálhat most? Ha tippelnem kéne, bizonyára azt mondanám, hozzám hasonlóan
egy kocsma pultját támasztja búslakodva, s egymás után, gondolkodás nélkül
dönti le a feleseket – hiszen ez már úgyis annyira jól ment neki. A rutint
pedig kár lett volna megszakítani, nemde bár?
Kikértem
egy újabb koktélt. A pultos lány meglehetősen aggódó tekintettel méregetett, de
nem tudott érdekelni. Közöltem vele, hogy kap jachtot, ha nem bámul rám így
többet. Szó nélkül elfogadta. Köszönöm, legalább valaki, aki képes
együttműködni velem. Nem úgy, mint Logan, aki még azt sem érti, meg, mi az, ami
jó nekem. Mert hogy nem vágyom a jogi pályára, ahol minden egyes napomat
kockafejek társaságában kell magolással töltenem, az is biztos volt. Én a
zenére vágytam. Arra, hogy játszhassak, még több saját dalt írjak, és egy nap
leendő gyermekeimnek előadhassam őket. Hogy ő mit gondolt erről, abba jobb nem
is belemenni. Nem tolerálta a saját magam elé kitűzött életcélt, s ezt nem
bírtam elfogadni. Nem kellett nekem a kos jegyében születnem ahhoz, hogy makacs
legyek! Anélkül is éppen eléggé az vagyok…
-
Walsy, minden oké? – lépett mellém Nad a semmiből, legalábbis nekem úgy tűnt. A
világ már lassan forgott körülöttem, mint egy rémes akciófilmben, olyan csiga
tempóban mozogtak a tárgyak, miközben barátnőm felé kaptam a fejemet.
-
Igen – vigyorogtam meglehetősen bárgyú módon, de örömmel állapítottam meg, hogy
még képes vagyok az értelmes kommunikáció folytatására.
-
Mit szeretnél? Hazamenjünk? – kérdezte őszintén felcsillanó aggodalommal a
szemében. Noha ő is ivott, sokkalta józanabb volt nálam.
-
Mit szeretnék? – elmélkedtem még szélesebb mosolyra húzva a számat. – Louist
akarom, most rögtön! – nevettem fel idétlen módon, Nad pedig csak a fejét
kezdte csóválni.
-
Szerintem egy jó forró fürdőt akarsz, hogy kijózanodj, aztán pedig ágyba bújni
– ellenkezett velem, és igyekezett lesegíteni a bárszékről látva, nem túl
stabil az egyensúlyom a jelen pillanatban.
-
Ágyba bújni? Egyedül nem jó, Louist akarom! – követelőztem egyre gyerekesebben,
ám mielőtt hangosabban is nyafogni kezdtem volna, Nadine kitámogatott a friss
levegőre, és leintett egy taxit. Amint egy készségesen megállt előttünk a
járdán, erőteljesen betuszkolt a hátsó ülésre, és hazavitetett bennünket.
Időközben
már jócskán besötétedett, így valóban nem maradt már másra időm, csak egy
testet melengető, habos fürdőre, s az ágyamba zuhanásra, mely zsibongó fejemnek
kifejezetten jót is tett. Nagy mázlimra az elfogyasztott alkoholmennyiségtől
nem lettem rosszul, de ezt csak annak tudtam be, hogy ha az ember ténylegesen
be akar rúgni, rosszullétig, az dafke, csak azért sem fog sikerülni. Igen, így
cseszik ki veled a sors még akkor is, ha ramaty állapotban, a béka segge alatt
érzed magadat.
Nadine
ott maradt az ágyam szélén ülve, míg álomba nem szenderedtem. Az ő képét utána
felváltotta Logané, akit dühösen orrba nyomtam, majd őrült álomvilágom kellős
közepén egyszer csak megjelent a banda összes fiútagja is. Arra már nem
emlékeztem másnap, miről is fantáziáltam velük off módom kellős közepén – bár
lenne pár tippem -, hiszen a fejem rettenetesen fájt a másnaposságtól. Ölni
tudtam volna akkor egy szem aszpirinért, de pont elfogyott – micsoda véletlen!
-
Ez most komoly?! – nyögtem fel, s tekintetemet a plafonra szegeztem, mintha az
Úrral kezdeményeznék éppen vitát. Ha már a pasimmal összezörrentem tegnap, nem
mindegy, kit haragítok még magamra? – Kösz a semmit! – vágtam dühös mozdulattal
a szemetesbe az üres dobozt, majd sóhajtozva visszavetettem magamat az ágyba.
Kedves írónők!
VálaszTörlésNagyon jól sikerült ez a rész is, noha a fiúk nem igazán szerepeltek benne. Viszooont, megismerhettük Logant, aki egyértelműen egy unszimpi figura, nekem legalábbis :D Tiszta sznob és rá akarja erőltetni az akaratát Walsyra. Tök jogosan háborodott fel szegény, csak aztán sajnáltam azt, ami történt vele.
Nad tök jó barátnője, hogy ott állt mellette, és hazavitte, miután jól berúgott. Ez a rész volt a kedvencem, mert itt leleplezte az érzéseit Lo-val kapcsolatban :D <3 Nem csoda, hogy imádja...
Szóóóval, nekem bejött, remélem, hamar hoztok kövit.
Üdv, Sasha
Drága, drága Sasha! :)
TörlésIszonyatosan köszönjük a kedves szavaidat, jól esett elolvasni a hozzászólást.
Logan karakterét az elején nem így képzeltem el én sem, de aztán muszáj volt csavarnom kicsit a dolgon, hogy megváltoztassam reálisabbá. Igen, tud tuskó lenni, ha akar.. :D
Nadine egy tündér, valóban, és türelmes, hogy elhallgatja Walsy hülye kirohanásait, bolondságait, de hát a barátság erről szól.
Ígérjük, később rengeteget fognak szerepelni a fiúk. Lehet, hogy még rájuk is untok, annyit! :)
Puszi, Lyanna és Gin
Hali! :D
VálaszTörlésHogy válaszoljak a kérdésre, Logan nekem sem szimpatikus. Bár egyelőre csak egy veszekedés erejéig került képbe, egyébként lehet, hogy tök aranyos ( a kossága mellett). De gondolom, ez még kiderül. :P
Szia, Manó! :)
TörlésKöszönjük a hozzászólást, és a véleményt egyúttal, melyet Loganről fejtettél ki. Direkt így lett eltervezve, hogy ne legyen kimondottan szimpatikus az olvasóknak. Ezek szerint sikerült :D
Puszi, Lyanna és Gin
Sziasztok Drágáim!
VálaszTörlésHááát szóval haladok sorban :D Kicsit elvarázsolt kastély vagyok ma, szóval szorrííí ha nem leszek mindig érthető :D
Az elején olyan kis cukorbogyók voltak, tipikus kis gerlepár :) A hormonjaim napok óta indiántáncot lejtenek bennem, ennek is tudható be, hogy szinte meghatódtam.
Erre Logan nem elkezd s*ggfejkedni? Dehogynem. Végre együtt van a barátnőjével, erre mit csinál? Nem, ebben a részben tényleg nem volt szimpi, de lehet egy alapjáraton rendes srác, majd meglátjuk :)
Nadine meg cukkancs, mint mindig :D Igaza van Louisnak előző életében tuti Teréz anya volt. Remek barátnő, s nagyon bírom a stílusát. Walsyt meg teljes mértékben meg tudom érteni, én is csináltam már ilyet :D Bár igen, másnap nem igazán jó felkelni :D És igaza van. tök jól ellettek volna Louisval :DDDD
Egy szó, mint száz: ismét zseniális rész lett :D Imádom, ahogy írtok, fogalmaztok, csavarjátok a történetet! Giiin nagyon meg vagy dicsérve, s alig várom, hogy jövőhéten Lyannától olvassak.
Abbahagyom a nyálcsorgatást!
Ölellek titeket:
Raquel
Drága Raquel! :) <3
TörlésEl nem tudom mondani, mennyire feldobták a napomat a szavaid! :) Először is, szeretném megköszönni a kommentet, mert sokat jelent nekünk a visszajelzés bármilyen formája. Másodszor, minden teljesen világos volt, amit írtál! :D
Hát, Logan most így viselkedett, valóban nem volt kedves, de fel fog még bukkanni, ezt garantálhatom. Nadine nekem is nagy kedvenc, igazi harcos amazon, Teréz anya kiadásban. louis jól megaszonta' anno. :D Ha már nála tartunk, vele én is el tudtam volna lenni éjszaka.. ;) Meg úgy egy örök életre! :D De sajnos minden kívánságunk nem teljesülhet.
Végezetül, köszönöm ismét a sok bókot, amit kaptam tőled, igazán aranyos vagy! <3
Puszi, Lyanna és Gin
Drága írónők,
VálaszTörlésbocsánat, hogy pár nap késéssel tudok csak írni, de sok időt elvett a suli.
Nos, elolvastam a fejezetet, és hű. Ez a Logan egy szemétláda!! Már most, az elején nem túl szimpatikus, tök sznob a viselkedése. Én Walsy helyében pofon is vágtam volna, megérdemelné.
Szegény lányt sajnálom, mert tényleg olyan rendes és jószívű, nem szolgált rá egy ilyen durva beszólásra. Remélem, Lou mindent elfeledtet vele.. ;)
Csak így tovább, Mira
Kedves Mira! :)
TörlésUgyan már, nagyon köszönjük a pozitív hozzászólásodat, irtó jól esik, hogy van, aki kinyilvánítja a véleményét! :)
Hm, érdekes, Logan mindenkinek rossz karakterként jön le, legalábbis negatívként. Kíváncsi vagyok, később mit fogtok róla gondolni. Csak mert elárulom: nem utoljára olvashattatok róla.
Szegény Walsy ezt valóban nem érdemelte meg, de hát az, hogy mi lesz a vigasza, csak a folytatásban derül ki... :)
Maradj velünk továbbra is, Lyanna és Gin